Az Amerikát meghódító európaiak lovai nagy hatással voltak az indiánokra. A füves térségek ideális élőhelyet biztosítottak ezeknek az állatoknak, s hamarosan megváltoztatták a vidék őslakóinak életét. Így született meg, a fehér ember egyik adományának köszönhetően a síksági indiánok lovas kultúrája. A fennsíkon és Nagy-Medencében élőkre is erősen hatott a ló. Ezek a népek sok mindent átvettek a spanyoloktól, így lovaikat, lószerszámaikat többek között, de az őslakók is kifejlesztették ezek sajátos változatait, valamint a lótenyésztéssel is megpróbálkoztak...

A ló megjelenése Észak-Amerikában

Az Amerikában őshonos lovak több tízezer évvel ezelőtt kihaltak, így a spanyol Cortez 1519-es mexikói partraszállásáig, nem volt ló a kettős földrészen.

Sokáig azt gondolták, hogy az észak-amerikai musztángok a síkságokon elsőként, 1541-ben járt spanyol Coronado-expedíció elcsatangolt lovainak leszármazottai. Csakhogy 558 lovuk közül mindössze 2 volt kanca, és ezeket nem veszítették el...

A 17. század elejéig bezárólag nem találni olyan spanyol feljegyzést, ami lovas indiánokat vagy kóbor lovakat említene...

Marad tehát az egyetlen lehetséges magyarázat: a spanyol települések többek között lovakat adtak el a baráti indiánoknak, hogy civilzálják, és alattvalóikká tegyék őket. Ezeket hamarosan az indiánok szervezett portyái váltották fel, amik elsődleges célja a lólopás volt.

A ló indián megnevezése

Az indiánok azelőtt még nem ismerték a lovat, így új szót kellett alkotniuk. Eddig az egyetlen háziállatuk a kutya volt, amit teherszállításra használtak. Viszont a ló is alkalmas volt erre a munkára, így a legtöbb préri és fennsíki törzs látva a hasonlóságot, az új állatot is &qout;kutyának&qout; nevezte. A komancsok, akik az elsők között vették át a lovat, &qout;istenkutyának&qout; nevezték. Más törzseknél a &qout;nagy kutya&qout; (krí, asszinibojn), vagy &qout;titokzatos kutya&qout; (lakota, arikara), esetleg &qout;erős kutya&qout; (hidatsza) elnevezés terjedt el. Voltak olyan népek, akik a lovat inkább az antilophoz vagy szarvashoz hasonlították, így ők a &qout;szarvaskutya&qout; (feketeláb) vagy &qout;szarvasszerű&qout; (csaktau) kifejezéssel éltek.

A ló terjedése

A déli jútok 1640 körül szerezhették első lovaikat a spanyoloktól. A spanyol feljegyzések 1659-től apacs portyákról számolnak be, egyetlen alkalommal akár 300 lovat is elhajtottak. Ugyanakkor az apacsok foglyaikat lovakra cserélték a pueblo indiánoknál.
Az 1680-as pueblo lázadás, valamint az Eusebio Kino atya által Közép-Arizonában a pima és papago indiánok között alapított missziók nyomán a jútok lóállománya tovább gyarapodott-egyrészt lopás, másrészt kereskedelem útján.
1680-ban a francia La Salle találkozott az otókkal, és volt náluk egy kevés tarkafoltos ló, amit néhány spanyol élete árán szereztek.
1682-ben, ugyanő arról értesült, hogy a Gattacka, (kájova-apacs), és Manrhoat, (kájova), indiánok lovakkal kereskednek a paunikkal vagy vicsitákkal. Szerinte a lovakat Új-Mexikóban lopták a spanyoloktól.
Deliette 1700 körül beszámolt arról, hogy a paunik és a vicsiták időnként spanyol billogú lovakkal vadászták a bölényt.
1700 táján már a következő törzsek birtokoltak spanyol lovakat: mizúri, kanza, ponka, pauni, és vicsita.
A sosónik közül kivált komancsokat 1705-ben említik először. Lótolvajló vállalkozásaikat nemcsak a spanyolok sínylették meg, hanem az apacsok is.
1738-ban az arikarák rendelkeztek néhány lóval, akárcsak a Fekete-domboktól délnyugatra élő törzsek. A következő évben La Vérendrye szemtanúja volt a lovas törzsek, és a mandánok közötti kereskedelemnek. Ezek a nomádok valószínűleg kájovák, és kájova-apacsok lehettek, akik akkoriban még északon éltek.
1743-ban La Vérendrye egy varjú táborban járt, feljegyezte, hogy sok lovuk van, amikkel kereskedni is tudnak.
Henry 1754-ben elkísért egy asszinibojn kereskedő vállalkozást, ami csak szállításra használta a lovakat.
A Missouritól keletre, 1768-ban Carver nem látott lovakat a dakotáknál. Két évvel később arról számolt be, hogy a janktonok már lovakat használnak vadászatra, és szállításra. A titon-lakoták 1760 körül jutottak lóhoz az arikarák révén. A sájenek, és arapahók a lakotáknál előbb tettek szert lovakra, a Felső Missouri törzseivel folytatott kereskedelemmel.
A 18. század végére a Red River jelentette a síksági indián lókultúra északkeleti határát. David Thompson feljegyezte 1798-ban, hogy az odzsibváknál nincsenek lovak. 1806-ban Henry 9 sátorból álló bölényvadász odzsibva táborra bukkant, ahol már volt néhány ló. Az indiánok elmondták neki, még több lóért lemennek a Missourihoz kereskedni.
1805-06 között, a Lewis és Clark expedíció idején, a Fennsíkon, a Dalles közelében volt a ló elterjedtségének északnyugati határa. A fennsíki törzsek zömének sok lova volt. A sosoni hagyományok szerint első hátasukat rokonaiktól, a komancsoktól kapták. A másik közvetítő a jút lehetett. A flethedek szerint 1700 körül vagy után kaptak lovakat a sosóniktól, akik egyben a népörszik és a kajúszik lószállítói is voltak. A kajúszik terjesztették a Columbia folyó szehept és szelis nyelvű törzseihez, valamint észak felé. Az állat a flethedektől került a pendorejekhez, akik továbbadták a kutenáj és kaliszpil törzseknek. A kaliszpilek szállítottak a kőrdalen, szpokén és kolvil indiánoknak. Erdős lakóhelyük miatt csupán a lékszek déli csoportjai hasznosíthatták a kolvilek lovait. A szenpojlok és okanágenek a kolvilektől és szelisektől kapták hátasaikat. A fennsíki népek közül idővel a népörszi, palúsz és kajúszi indiánok váltak híres lótenyésztőkké

SZIASZTOK  Köszöntelek titeket az oldalamon itt sokmindent meg tudhattok a lovakról és multjaikról ,remélem tetszik és persze ha valamint hiányoltok az oldalról csak írjatok nekem azt megköszönném! MINDANNYIOTOKNAK NAGYON VIDÁM NAPOT KIVÁNOK! Még annyit szeretnék hogy az oldalamon tudtok tőlem lovas könyveket és még bármi mást megvásárolni amiből nekem kettő van vagy már nem kell. Erre az e-mail címre üzennyetek ha valami megtetszett és megszeretnétek venni, vagy ha bármi kérdésetek lenne az oldallal kapcsolatban.           dinuska@citromail.hu és köszönöm hogy meglátogattál